Illóolajokkal védekezhetünk a megfázás ellen?
Ahogy beköszönt az tél és a hűvösebb idő, sajnos azonnal felüti a fejét a megfázás és az influenza. Idén ez sajnos kiegészül a koronavírussal is, így a szokásosnál még inkább célszerű felkészülnünk az téli betegségekre.
Akármelyik betegséget is kapjuk el, mindegyik nagyon kellemetlen tud lenni, még ha erős is a szervezetünk és nem tartozunk a veszélyeztetett korosztályhoz. Ráadásul a koronavírus járvány miatt, akinek folyik az orra, vagy köhög, annak egyből karanténba kell vonulnia, hogy a környezetét ne fertőzhesse meg. Persze sok esetben mindössze egy kis megfázásról van szó, ami a téli változékony időben, vagy a meleg szobából a hideg utcára történő kimenés során valóban elég gyakori is.
Hogy minél hamarabb meggyógyuljunk, a hagyományos, megszokott módszerek mellett érdemes lehet az aromaterápiát is bevetnünk. Az illóolajok párologtatásával nemcsak a betegnek tudunk segíteni, hanem egyes olajok használatával akár a levegőt is fertőtleníthetjük, így megakadályozhatjuk, hogy a család többi tagja is megbetegedjen.
Természetesen nemcsak párologtatásra lehet használni az illóolajokat, többféle aromaterápiás módszert is ki lehet próbálni, hogy segítsük a gyógyulást, vagy erősítsük az immunrendszert.
Milyen aromaterápiás módszereket használjuk megfázás ellen?
Megfázás esetén a párásítás nagyon hatékony módszer lehet. Ezt végezhetjük párologtatóval vagy aromadiffúzorral is, ahogy tetszik. Akinek egyik sincs, az egy kis edénybe is tehet forró vizet, amit pedig rátesz a radiátorra, és már mehet is bele az illóolaj.
Egy aromaterápiás fürdő pedig segítheti a légzést, emellett a fájó izmokat is ellazíthatja, és a hangulatunkat is pozitívan befolyásolhatja. Az inhalálás is egy jó módszer lehet, alapvetően a párás levegő belélegzése is hatékony, de illóolajjal kiegészítve még jobb hatást érthetünk el.
És bár közvetlenül nem tartozik az aromaterápiás módszerek közé, de a gyógytea fogyasztásával is segíthetünk a szervezetünknek legyőzni a betegségeket. Egyrészt a gyógyteák közül nagyon sokféle van, amelyik tele van vitaminokkal, és hatékony a megfázás ellen, másrészt, amikor a forró bögre fölé hajolunk, és iszunk pár kortyot, akkor az orrunkon át fejutó gyógytea gőze aromaterápiás módszerként is felfogható, és tisztítja a légútjainkat. Akár a fülgyertya is használható megfázás ellen, és ebből is létezik olyan, ami aromaterápiás fajta.
Milyen illóolajokat használjunk?
A teafaolaj antivirális és antibakteriális hatása miatt megfázás esetén nagyon is ajánlott. Tehetjük a fürdővízbe, de inhalálás esetén is nagyon jó szolgálatot tehet. Aromadiffúzorba téve pedig a levegőt is frissíti és fertőtleníti.
Váladékoldásra a fenyő, a borsmenta, az eukaliptusz, a kakukkfű, az oregano és a rozmaring a legjobb, ráadásul ezek enyhítik a köhögést is, és gyulladáscsökkentő hatásuk is van. Ezek az olajok azért is nagyon jók, mert többféle módon is felhasználhatjuk őket. Mehetnek aromaterápiás fürdőbe vagy inhaláláshoz is használhatóak, de alapolajba keverve mellkasra vagy orrnyeregre is nyugodtan kenhetőek.
A citromolaj az immunrendszerünkre lesz jótékony hatással, ráadásul a hangulatjavító hatása is széles körben ismeretes, így elűzheti a megfázás okozta melankóliát.
Jól látható tehát, hogy az olajokat nemcsak megfázás esetén érdemes bevetni, hiszen számos más betegség esetén is nagyon jó szolgálatot tudnak tenni számunkra. Bizonyos olajok használata pedig még az influenza kezelésében is nagyon hatékony lehet.